Nagyon megugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma
A júliusi adatok szerint közel háromezer magyar állampolgárral több dolgozott hivatalosan Ausztriában, így már 62 335-en vannak kint – írja a Privátbankár.
A júliusi adatok szerint közel háromezer magyar állampolgárral több dolgozott hivatalosan Ausztriában, így már 62 335-en vannak kint – írja a Privátbankár.
Jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma az előző év első félévéhez képest – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn. Mást tapasztal viszont az elvándorlással kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara.
Már több mint negyedmillió magyar dolgozhat külföldön, az elvándorlás 2010 óta gyorsul – derül ki a GKI Gazdaságkutató júniusi közvélemény-kutatási eredményeinek összefoglalójából. A fokozódó „kitántorgás” a társaság szerint arra utal, hogy a hazai munkakeresők elégedetlenek az itthoni lehetőségekkel, miközben külföldön láthatóan kiválóan megfelelnek a követelményeknek.
Egyre több magyar buszsofőr megy külföldre dolgozni, Norvégiában és Németországban is meg vannak elégedve velük.
Az összesített statisztikák szerint az 50 millió eurót is elérheti a magyar álláskeresők számára felkínált fizetések összege a Tjobs.hu platformon.
Az MSZP szerint Orbán Viktor távozására lenne szükség ahhoz, hogy a "külföldre menekült százezrek" hazatérjenek.
Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárainak száma alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az intézményben tartott, a délkelet-európai országok migrációjával foglalkozó kétnapos konferencia kapcsán szerdán az MTI-vel.
Több száz magyar munkavállalót verhetett át és használhatott ki eddig egy fiatal jászkíséri pár, akik Németország egyik legnagyobb húsüzemébe szerveztek munkát óránként 9 eurós fizetést ígérve.
A Nagy-Britanniában munkát vállalni készülő magyarokat figyelmeztetik a várható nehézségekre a londoni konzulátus munkatársai Facebook-oldalukon, egyebek mellett kiemelve, csökkent az esélye, hogy találnak munkát.
Április 22-én új-zélandi idő szerint 10 órakor megnyílik a regisztrációs lehetőség 100 magyar állampolgár részére, hogy a Working Holiday Scheme elnevezésű programban 12 hónapig élhessenek Új-Zélandon – közölte a Turizmus Panoráma Bulletin.
Hiba volt a 2004-ben EU-taggá lett közép- és kelet-európai országok munkavállalóinak korlátozás nélküli beengedése Nagy-Britanniába – mondta hétfőn David Cameron brit miniszterelnök.
A nőt Madridban egy magyar férfi tartotta fogva, aki ütötte-verte, éheztette és kábítószer-csempészésre kötelezte – adta hírül a Blikk.
Londonban élő magyarok számára tart fórumbeszélgetést Bajnai Gordon.
A brit kormány tervei szerint csak azután igényelhetnének szociális juttatásokat az EU-tagállamokból érkező bevándorlók, ha előzetesen igazolni tudják, hogy egy éve már a szigetországban élnek – mondta a Világgazdaság szerint Iain Duncan Smith munkaügyi miniszter a hétvégén. A szigorítás érintené az országban dolgozó magyarokat is.
A 2010-es kormányváltást megelőzően, a válság beütésekor 3 millió 924 ezer ember dolgozott az országban, külföldön alig százezren dolgoztak. A kormányváltáskor 3 millió 822 ezer ember dolgozott itthon, külföldön nem dolgozott százezer magyar munkavállaló se - közölte az MSZP.
A történelemben szép számmal vannak olyan kísérletek, amelyek egy nagy, átfogó vízió alapján próbálták meg átformálni a társadalmat. Nem egy közülük verseny- és piacellenes volt. Ám mintha azt a történelmi példát nem akarnánk észrevenni, hogy ezek ellen a közösség fiatal, teljesítményorientált része – ha tehette – elvándorlással tiltakozott.
Több magyar dolgozhat külföldön, mint amennyiről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszélt nemrégiben - mondta Makó Csaba munkaszociológus az MR1-Kossuth Rádió műsorában. A miniszter korábban 500 ezer emberről tett említést, a tényleges adat a rádióban idézett szakértő szerint heteken belül kiderülhet.
Külföldi munkát ígért egy férfi a reménykedő álláskeresőknek, cserébe 15 és 58 ezer forint közötti összeget kért.
A félmillió külföldön dolgozó magyar után éves szinten több százmilliárd forint adó nem folyik be a költségvetésbe, a teljes kiesés pedig ezermilliárdokban mérhető - írta a Napi Gazdaság.
Rekordmennyiségű pénzt küldenek haza világszerte a migránsok és bevándorlók, többet, mint amennyit a gazdag országok külföldi segélyekre költenek - derült ki az InfoRádió szerint a Világbank legfrissebb adataiból. A magyarok 2011-ben 2,4 milliárd dollárt küldtek haza külföldről, ami a GDP 1,7 százalékának felelt meg. Tavaly a becslések szerint ennél valamivel kisebb volt a végösszeg.